Házirend

I.

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1.) A Félegyházi Termál Parkfürdő (továbbiakban: Fürdő) igénybe vétele csak a HÁZIREND betartásával történhet. 

A belépőjegy és bérletek megvásárlásával a HÁZIREND rendelkezéseit a Fürdő Vendégei önmagukra nézve kötelező érvényűnek ismerik el. Attól a Vendégtől, aki a szabályokat nem vállalja vagy megszegi, a Fürdő munkatársai a szolgáltatást megtagadhatják, a Fürdő területéről indokolt esetben eltávolíthatják, kitilthatják.

2.) A fürdő vezetőjének és a fürdő dolgozóinak alapvető kötelessége, hogy biztosítsák a vendégek kulturált kiszolgálását, pihenését, továbbá gondoskodjanak az egészségügyi, balesetvédelmi, a személy és tulajdonvédelmi, a hatósági és egyéb rendelkezések, előírások érvényesítéséről. 

Fontos feladatuk, hogy a biztonságos üzemeltetés tárgyi és személyi feltételei, egészség-, munka- és tűzvédelmi szempontból is folyamatosan biztosítottak legyenek. Ennek érdekében az esetleges előálló veszélyforrásokat az üzem dolgozóinak soron kívül meg kell szüntetni, vagy azok helyszínét a vendégek elől el kell zárni.

3.) A Fürdő Vendégeink szabadidő eltöltését és sportolási és fürdési igényeit hivatott kiszolgálni.

Úszásoktatás és edzés csak a Fürdővel kötött szerződés alapján lehetséges. Szerződés hiányában magánoktatás és irányított edzés végzése tilos.
Búvárfelszerelést, és úszást segítő eszközt, kis uszonyt csak a Fürdő vezetőjének külön engedélyével és edző felügyelete mellett szabad használni. A kézellenállás használata csak a kijelölt sávban úszómesteri engedéllyel lehetséges.
A Fürdő területén szervezett úszásoktatásra is sor kerülhet. A Fürdő területén úszásoktatást csak az üzemeltetővel érvényes írásos szerződéses kapcsolatban álló szervezetek és személyek, az adott megállapodásban foglaltak szerint végezhetnek.

4.) A belépőjegy, bérlet megvásárlásával a Vendég tudomásul veszi, hogy a Fürdő területén biztonsági kamerarendszer működik, melyre kifüggesztett táblákkal hívjuk fel a figyelmet.

A Fürdő egész területén kép-és hangfelvételek készítése csak az üzemeltető előzetes írásos hozzájárulása esetén engedélyezett. Amennyiben az üzemeltető engedélyezi a kép- és hangfelvételek készítését, a készítőnek írásos belegyezést kell kérnie a felvétellel érintett személyektől.

5.) A belépőjegy, bérlet megvásárlásával a Vendég hozzájárul, hogy a Fürdőben készült fotókat, felvételeket a Fürdő saját reklám és promóciós tevékenységhez esetenként szabadon felhasználhassa.

6.) A Fürdő szolgáltatásainak árait a pénztárnál jól látható helyen kell kifüggeszteni. Az esetleg árváltozást az ártáblán fel kell tüntetni.

A belépőjegy vásárlásnál a Vendégek nyugtát, a váltás napján érvényes beléptető karórát és a tartózkodás jogosultságát jelző karszalagot kapnak, melyet a kilépésig meg kell őrizni, illetve a karszalagot karkötőként a csuklóra rögzítve, látható módon kell hordani. A Fürdő területére történő belépés és az öltözőszekrények nyitása, zárása a karóra használatával történik. A vendégek részére kizárólag a beléptető rendszer által felkínált automata módon tudunk szekrényeket kiadni. 

7.) A chipkártyás karóra elvesztése esetén bruttó 1250 Ft, azaz ezerkettőszázötven forint pótdíj fizetendő.

8.) A szolgáltatás ára a kiszolgálás díját is tartalmazza, ezért a Fürdő dolgozója semmiféle egyéb juttatást nem kérhet.

9.) A Fürdőbe történő belépés és a szolgáltatások igénybe vétele a vendégek számára érkezési sorrendbe történik.

10.) A Fürdő területére csak a pénztár melletti kapun át, érvényes jegy vagy érvényes belépő tulajdonosa jogosult belépni. A belépésre jogosító nyugtát, belépőt, bérletet felmutatásra a távozásig meg kell őrizni, kérésre, ellenőrzés céljából fel kell mutatni, át kell adni. A jegy a váltás napján, nyitva tartási időben érvényes. Vissza nem váltható, egyszeri belépésre jogosít. A jegy kilépés utáni visszatérésre nem jogosít. 

11.) A Fürdő szolgáltató helyeit, szolgáltatásait – különösen az úszómedencék mélyvízi részeit, játékszereket, stb., - mindenki csak saját felelősségére és veszélyére veheti igénybe.

12.) A játszótér játékai, a sportpályák és sporteszközök csak saját felelősségre, rendeltetésszerűen használhatók, 14 éves kor alatt szülői felügyelet (felnőtt felügyelete) szükséges.

13.) Lázas, fertőző vagy bőrbetegségben szenvedő, sérült, nyílt sebfelületű, ittas, kábítószer vagy bódító hatású gyógyszer hatása alatt álló, tisztátalan öltözékű, ápolatlan személyek a Fürdő területére be nem léphetnek, illetve ott nem tartózkodhatnak. Az ilyen személyektől a Fürdő munkatársai a létesítmény használatot megtagadhatják.

14.) Ittas személy a fürdőben nem tartózkodhat, részére a fürdő dolgozói minden szolgáltatást kötelesek megtagadni, továbbá jogosultak őt a Fürdő területéről kitiltani.

15.) A Fürdő berendezési tárgyait rendeltetésszerűen kell használni. Aki szándékosan vagy gondatlan magatartásával kárt okoz, attól az Üzemeltető a kár megtérítését igényelheti.

16.) A felszerelt hangosbemondó közlemények, hirdetések, üzenetek, közérdekű felhívások, tájékoztatások célját szolgálja. 

17.)  Tűz-, bombariadó, egyéb rendkívüli esemény esetén a hangosbemondó, illetve a fürdő alkalmazottainak utasításait kell követni. A fürdő területén működő kereskedelmi egységek és egyéb az Üzemeltetővel szerződéses jogviszonyban álló szolgáltatók által a vendégeknek okozott károkért a Fürdő felelősséget nem vállal.

18.) A Fürdő területén nem szabad olyan játékot játszani, vagy magatartást tanúsítani, ami saját vagy mások testi épségét veszélyeztetik, a fürdőző vagy pihenni vágyó vendégek nyugalmát zavarja. A Fürdő dolgozóinak kötelessége a Fürdő rendjét biztosítani, akár hatósági segédlettel is.

19.) Az úszómedencéket csak úszni tudók, a gyermekmedencét csak 12 éven aluliak használhatják.

20.) A Fürdő épületeiben tilos a dohányzás, a strandterületen – a medencéktől számított és étkezőhelyektől 5 méteres távolságon kívül – a jelzett, csikktartóval ellátott területeken megengedett. 

21.) A fürdő területén kijelölt étkezőhely áll rendelkezésre. Étkezni csak a büfében, vagy a kijelölt étkezőhelyen lehet.

22.) Szemetet, hulladékot az erre a célra kijelölt hulladékgyűjtőbe kérjük bedobni.

23.) A kertben kiépített locsolóvíz csapok ipari vizet tartalmaznak, azokból inni tilos.

24.) A csúszdák használata során, a helyszínen kifüggesztett csúszda szabályzat előírásait a csúszda kezelőszemélyzet utasításait betartani kötelező.

A vízbeérkezést követően az érkező helyeket mielőbb el kell hagyni. A csúszdák használata során órát és ékszert viselni tilos! 

25.) A csúszdákat saját felelősségre lehet használni 12 éves kor alatt.

26.) A gyermekmedencéket 12 éves kor alatti gyermekek használhatják. 

27.) A medencékben, minden korosztály számára fürdőruha, illetve úszónadrág és a nem szobatiszta gyermekek számára a vízhatlan úszópelenka használata kötelező. Utcai vagy alsó ruházatban a medencék használata tilos.

28.) A felnőttek a gyerekmedencét csak gyermekfelügyelet céljából, álló testhelyzetben vehetik igénybe, a gyermek 6 éves koráig.

29.) A szaunát és a 34 foknál melegebb termálmedencéket csak 14 éven felüli, egészséges vendégeink használhatják. 

30.) A gyermek és a tanmedence kivételével a létesítmény medencéiben ugrálni, labdázni, fröcskölni tilos.

31.) A medencék egyidejű terhelhetőségét munkatársaink figyelemmel kísérik, annak betartására vendégeinket figyelmeztethetik. Kérjük munkatársaink figyelmeztetésének megfelelően a medencékben tartózkodás idejét, létszámát betartani szíveskedjenek.

32.) A csoportok, különös tekintettel a gyermekcsoportok vezetői felelősek a csoport fegyelméért, élet-, baleset-, és vagyonbiztonságáért, a Házirendben foglaltak betartásáért és betartatásáért.

33.) A medencék melletti ruhafogasokat mindenki saját felelősségre használhatja. 

34.) Bármilyen rongálás, lopás vagy annak kísérlete rendőrségi feljelentést von maga után. 

35.) Úszósapka használata kötelező az úszómedencékben.

36.) A fürdő vezetése rendkívüli időjárási viszonyokra tekintettel a kültéri medencék üzemeltetését felfüggesztheti, korlátozhatja. A változást a hangosbemondón, a pénztárnál kifüggesztett tájékoztató segítségével és a személyzet közreműködésével tudatja. Ezért a Fürdő kártérítéssel nem tartozik a Vendégeknek.

37.) Az Üzemeltető jogosult indokolt esetben (műszaki okok, rendezvény stb.) a Fürdő teljes vagy részleges lezárására. Sportrendezvények miatt történő medence lezárásról a hirdetőfalon tájékoztatjuk Vendégeinket.

Ezen okokból eredő szolgáltatás csökkentésénél a szolgáltató fenntartja a jogot, hogy saját hatáskörében döntse el, alkalmaz-e díjváltoztatást.

38.) A medencék biztonsági felügyeletéért, a medencék vizének, a medencék környezetének tisztaságáért, a mentőfelszerelések készenlétben tartásáért, a mentőládák felszerelésért, a vízből mentettekhez az orvos/mentő kihívásáért az úszómester a felelős.

39.) A Fürdő biztonságáért, esetleges káresemények rögzítésért, vendégpanaszok kezelésért, talált tárgyak kezeléséért, az események naplózásáért a biztonsági személyzet felelős.

40.) A Fürdő területén a kiépített közlekedési utakat, lépcsőket kell igénybe venni. Közlekedéskor fokozott figyelemmel kell lenni a sérülésveszélyek elkerülésére. 

41.) A parkosított pihenő napozó területeket vendégeink szabadon használhatják.

42.) Az úszómesterek, a biztonsági személyzet és a Fürdő munkatársainak utasításait minden esetben be kell tartani.

43.) Az egészségügyi és hatósági rendelkezések betartása, valamint a fürdővendégek zavartalan pihenése érdekében:

NEM SZABAD

  • a medencébe – beleértve a gyermekmedencét is – nem szobatiszta gyermeket bevinni,
  • az öltözőkben, pihenőkben, medencékben dohányozni, szemetelni, szeszesitalt fogyasztani,
  • a medencéket előfürdő (zuhany), lábmosó használata nélkül igénybe venni,
  • a medencékben, medencetérben étkezni, a vizet szennyezni, vízbe ugrálni, zajongani,
  • a Fürdő területén kábítószert fogyasztani, tüzet rakni, járművet, görkorcsolyát, gördeszkát bevinni, 
  • a medencékbe törékeny tárgyat (poharat, stb.), vagy bármely baleset, sérülés előidézésére alkalmas, illetve vendégeket zavaró dolgot bevinni,
  • olajos, homokos testtel a medencéket használni,
  • forró, felhevült testtel a medencékbe lépni
  • a kijelölt helyeken kívül a medencék más pontjairól a vízbe ugrálni,
  • az úszni nem tudóknak a mélyvizet használni,
  • felnőtteknek a gyermekmedencében tartózkodni,
  • a fürdő területén szóró lapot osztani, illetve elhelyezni (a fürdő engedélye nélkül),
  • a vendég által hozott hajszárítót használni,
  • a nemenként elkülönített öltözőkbe, zuhanyozókba az ott feltüntetett ellenkező nemű vendégeknek bemenni,
  • a fürdő területére állatot bevinni, kivételt képez az őrkutya, ill. a 27/2009. (XII. 3. SZMM rendelet értelmében a segítő kutya,
  • a Fürdő területére gépjárművet bevinni,
  • a Fürdő területén tüzet rakni, rádiót, CD, MP3 stb. lejátszót, illetve bármilyen más, zene lejátszására alkalmas eszközt, továbbá hangszereket oly módon használni, hogy az másokat zavarjon,
  • a közerkölcsöt, közrendet sértő módon viselkedni, az együttélés szabályait megsérteni, például:
    • obszcén, trágár megjegyzések kinyilvánítása,
    • fizikális bántalmazás,
    • faji, etnikai, vallási hovatartozás, szexuális beállítottság miatt gyűlöletkeltés,
    • szexuális indíttatású testi érintkezés,
    • továbbá minden olyan magatartásforma, mely utaló lehet szexuális kapcsolat létesítésére, és alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.
  • a Fürdő létesítményeiben ügynöki, politikai tevékenységet folytatni,
  • tétre menő szerencsejátékot űzni,
  • a Fürdőben papucs nélkül tartózkodni. A Fürdőben a papucs nélküli közlekedés csak saját felelősségre történhet.
  • tilos a vendégektől elzárt területekre belépni, a lezárt eszközöket használni.

Az Üzemeltető, az általa üzemeltetett Fürdőből kitilthatja azon személyeket, akiknek a Fürdő területén tanúsított magatartása kirívóan közösségellenes másokban megbotránkozást, riadalmat kelthet, és amellyel kapcsolatosan panaszos bejelentés érkezik, vagy az Üzemeltető kénytelen rendőrségi kiszállást kérni, illetve rendőrségi feljelentést tenni.

Minden további intézkedés mellőzősével, haladéktalanul kitiltható a Fürdőből azon személy, akinek a magatartása fizikai erőszakot vagy bármilyen szexuális jellegű cselekményt valósít meg.

II.

ÜZEMIDŐ, JEGYKIADÁS

1.) A Fürdőben a nyári- és az őszi szezon minden évben az Üzemeltető által kerül meghatározásra.

2.) A fürdő nyitva tartásának idejét a vendégek részére jól látható módon és helyen kell kifüggeszteni.

A Fürdő nyitva tartási ideje: 


Szezon Időszak Éjszakai fürdő
Uszoda egész évben

hétfő – péntek: 
6.00 – 20.00

szombat – vasárnap: 
9.00 – 20.00

Szombat
20.00 – 24.00

Strand május 1. – szeptember 30.

hétfő – vasárnap: 
9.00 – 20.00



3.) Pénztárzárás a fürdőzárórát megelőző félórával történik, a medencéket a vendégeknek az üzemzárás előtt 30 perccel el kell hagyni, a létesítményből záróráig pedig távozni kell. 

4.) Az üzemidőt a Fürdő vezetője az igazgató engedélye mellett megváltoztathatja (eső, hirtelen lehűlés, villámlás, műszaki hiba, stb.) A változást a pénztárnál kifüggesztett hirdetménnyel, illetve hangosbemondón, vagy internetes hirdetőfelületen közölni kell.

5.) A megváltott jegyek és bérletek az áfát tartalmazzák.

6.) A névre szóló számla iránti igényt előre jelezni kell.

7.) A pénztárban pénzváltásra nincs lehetőség.

8.) A Fürdő igénybevétele az árjegyzékben rögzített belépőárak, ill. a mindenkor érvényes bérlettípusok mellett történhet. 

9.) Az üzemidőn kívüli rendezvényekre a bérletek és egyéb kedvezmények nem használhatók fel. A külsős, valamint pénzdíjazású eseményekre a bérlet tulajdonosa nem jogosult.

10.) Kedvezményes jegyek, jegytömbök a kedvezményre jogosító igazolvány, kártya, diák, nyugdíjas igazolvány felmutatása mellett adható, melyet kérünk a jegy vásárlásakor, kérés nélkül felmutatni.

11.) A nappali jegyek, bérletek az éjszakai fürdőzésre nem jogosítanak. Éjszakai fürdőzésre csak az Éjszakai jegyek érvényesek. Az éjszakai jegyek az üzemidőn kívüli eseményeken, rendezvényeken való részvételre nem jogosítanak.

12.) A strand és uszoda területének a jegyek, illetve bérletek felhasználhatósági idejének túllépése esetén, időarányosan büntetődíj megfizetését vonja maga után, melyet a beléptető karóra utáni kaució összegéből automatikusan levonunk. Így a pénztárban leadott karóra utáni kauciónak a büntetődíjjal csökkentett összegét adjuk vissza.

13.) A teljes áru, illetve kedvezménnyel vásárolt napijegyek napi egyszeri belépésre jogosítanak, valamint a strand és uszoda összes, nem külön díjas szolgáltatására vonatkozik. Az egész napos jegyek felhasználhatók a vásárlás napján 6.00 órától 19.45 óráig. Ha a fürdővendég a fürdő területét elhagyja, csak új belépés megváltása esetén léphet be ismét.

14.) A bérletek, jegytömbök a rajtuk feltüntetett időpontig érvényesek. Azok visszavásárlására illetve az érvényességük meghosszabbítására nincs lehetőség

15.) Bérletes belépések és napi jegyek váltása az uszoda terheltségétől, telítettségétől függően lehetséges.

16.) 6 éven aluli gyermek térítésmentesen léphet a fürdő területére, de csak felnőtt felügyelettel. 14 év alatti gyermek csak folyamatos szülői, illetve felnőtt felügyelettel tartózkodhat a Fürdő területén és a szülő, illetve felnőtt kísérő felelősségére használhatja a Fürdő eszközeit, különös tekintettel a medencékre és a vízi csúszdákra.

17.) Az bérletek érvényessége a váltás napjától szól, az alkalmas bérlet a vásárlástól számított 90 napig érvényes.

18.) Az alkalmas bérletek egy alkalma egyszeri belépésre jogosít, valamint a strand és uszoda összes, nem külön díjas szolgáltatására vonatkozik. Az alkalmas bérletek felhasználhatók a vásárlás napján 6.00 órától 19.45 óráig.

19.) A havi bérletek naponta legfeljebb két alkalommal történő belépésre és az éjszakai fürdő használatára jogosítanak.

20.) A bérletek nem ruházhatók át, azok tulajdonosa személyazonosságának igazolásával használhatók fel.

21.) A kedvezményes jegyek meghatározott időtartamban vehetők igénybe. Ennek túllépése büntetődíj megfizetését vonja maga után, melynek összegét a napijegy összegére történő kiegészítést vonja maga után, mely értékét a karóra utáni kaució összegéből vonjuk le.

22.) Az egész napos családi kedvezmények 9 órától 19.45 óráig jogosítanak benntartózkodásra a strand területén.

23.) A családi kedvezmények abban az esetben vehetők igénybe, ha legalább egy kisgyermek 6 éven felüli.

24.) A látogatói jegy a fürdő területén történő hosszabb ideig való tartózkodásra nem jogosít. Csak gyermek bekísérésére vehető igénybe egyesületi edzések időtartama alatt, de benntartózkodásra nem jogosít. A fürdő területére csak papucsban lehet belépni. Továbbá sport rendezvények ideje alatt vásárolható és a rendezvény ideje alatt való benntartózkodásra jogosít. A látogatói jeggyel a fürdő szolgáltatásai nem vehetők igénybe. Egyes esetekben a pénztáros és a biztonsági szolgálat dönthet a látogató jegy felhasználásáról.

III.

VÁSÁRLÓK KÖNYVE, EGÉSZSÉGÜYI ELLÁTÁS,

ELSŐSEGÉLYNYÚJTÁS

1.) A Vásárlók könyve a pénztárnál áll a vendégek rendelkezésére. 

A Vendég jogosult a szolgáltatás módjára, annak minőségére vagy a szolgáltatást végző magatartására vonatkozó észrevételeit, reklamációit megtenni:

  • személyesen a fürdővezetőnél,
  • írásban a pénztárnál található Vásárlók könyvébe történő bejegyzéssel. 

Az írásbeli bejegyzést olvashatóan, a panaszos nevével és elérhetőségeivel és dátummal megjelölve kell megtenni. A fenti kritériumoknak nem megfelelő bejegyzés megválaszolására az Üzemeltető kizárólag a rendelkezésére álló információk alapján jogosult. 

A Fürdő köteles a panaszt, észrevételt, javaslatot a vonatkozó szabályok szerint kivizsgálni, illetőleg ennek alapján intézkedni. A fenti kritériumoknak megfelelő panaszt a hatályos jogszabályok által előírt határidőben köteles megválaszolni. 

2.) Rendkívüli esemény és baleset esetén a fürdő alkalmazottját kell azonnal értesíteni. A fürdővendégeket ért sérülésről, balesetről, káresetről jegyzőkönyvet kell felvenni.

3.) A Fürdő területén elsősegélynyújtó hely működik. Minden sérülést, rosszullétet a Fürdő legközelebbi munkatársának azonnal jelezni kell. Elsősegélynyújtó minden esetben az úszómester. A sérülés ellátásáról az úszómester naplót vezet, melyet a sérült is aláír.

IV.

ÉRTÉKŐRZÉS

1.) Pénz, nemesfém és egyéb értéktárgyaikat, illetve értéktárgyat megtestesítő (hozzáférhetővé tevő) egyéb tárgyat (pl. autókulcs, mobiltelefon) vendégeink az értékőrzőben helyezzék el. Csak az itt elhelyezett értéktárgyakért vállal felelősséget az Üzemeltető.

2.) Az Fürdő területén elhelyezett, őrizetlenül hagyott tárgyak, valamint a Fürdő területén hagyott tárgyak (ideértve a folyosókon, váróban, fogasokra elhelyezetteket is) elvesztéséből eredő károkért az üzemeltető nem vállal felelősséget. 

Felhívjuk Vendégeink figyelmét, hogy személyes tárgyaikat ne hagyják őrizetlenül, vigyázzanak értékeikre!

3.) Talált tárgyat jegyzőkönyv felvétele mellett a pénztárban kérjük leadni. Az elhagyott, illetve talált tárgyakat a pénztárban veszik nyilvántartásba, igazolt tulajdonosa ott is veheti át.

V.

VEGYES RENDELKEZÉSEK

1.) A Házirend előírásai a fürdőben tartózkodó valamennyi személyre vonatkoznak, ezért aki az ebben foglaltak betartását nem vállalja, vagy figyelmeztetés ellenére nem tartja be, attól a szolgáltatás megtagadható.

2.) Azt a személyt, aki a Házirendben foglaltakat megsérti, vagy a Fürdő rendjét, a fürdővendégek nyugalmát zavarja, de magatartása nem minősül szabálysértésnek, a fürdőből el kell távolítani és a fürdőszolgáltatások további igénybevételéből ki kell zárni. Ehhez szükség esetén hatósági személy közreműködése is igénybe vehető.

3.) A Fürdő területén felelős szolgálati tevékenységet ellátó személy (fürdővezető, úszómester stb.) közfeladatot ellátó hivatalos személynek tekintendő, és mint ilyet, a hivatalos személyekre vonatkozó védelem illeti meg.

4.) A Házirend szabályainak megtartásáért, illetőleg megtartatásáért a Fürdő vezetője felelős.

5.) A Fürdő üzemeltetésére, és a szolgáltatásokra vonatkozó előírásokat az üzemeltetési szabályzat tartalmazza.

6.) Jelen Házirend 2018. május 1. napjától hatályos, a jelen Házirend hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a Fürdő korábban kiadott házirendje.

Kiskunfélegyháza, 2018. május 1.

Minden kedves Vendégünknek kellemes időtöltést és pihenést, jó szórakozást kívánunk!

6100 Kiskunfélegyháza, Fadrusz János utca 2. A. épület • (+36 70) 320-3950 •